Április 13.ai levél

Szia Apa!

Azért írok, mert most 15 éve hogy nem vagy velünk, gondoltam bejelentkezek. Még mindig hiányzol, de már nem jutsz eszembe minden nap. Emiatt valahol rosszul érzem magam, de te biztosan azt akarnád, hogy legyek vidám és boldog. Azt teszem. Próbálom. 

Az, hogy meghaltál egy óriási cunamit indított az életemben és gyökerestül változott meg minden körülöttem.
Lett egy pótlékod, aki meg sem közelítette a szintedet, de tavaly óta ő is ott van ahol te, szóval már biztosan megismerkedtetek. Ne neheztelj rá, végülis csak jót akart. Üzenem neki, hogy elfelejteni semmit nem tudok, de már megbocsájtottam.

Felnőttem. Úgy néz ki szépen lassan a helyemet is megtalálom a világban.
Megismertem egy közösséget, ahol lett egy csomó új barátom, akik elfogadnak. Köztük igazán otthon érzem magam. Nagyon sokat köszönhetek nekik, nem is tudom mi lenne velem nélkülük. Képzeld megházasodtam. Az esküvő napján meglátogattam a sírodat, így erről biztosan tudsz. Anyával jól kijönnek.
Apropó anya. Jól van, már amennyire kétszeres özvegyként lehet. Nem tudom, hogy az emléked miatt e, vagy előtte is szeretett kertészkedni, de most vagy a konyhában vagy a kertben találod, ha keresnéd. A kert amúgy nagyon szép, mindig virágzik. Kicsit olyan, mintha te gondoskodnál róla. Azt hiszem anya a virágokban keresi azt, amit régen benned talált. Neki talán rosszabb. Apa nélkül nehéz, de lehet élni társ nélkül viszont kegyetlenség. Tudom, hogy nem tehetsz róla, de rád is haragudtam. Ne aggódj, már nem neheztelek rád sem, de azért néha amikor anyára nézek elszomorít a helyzet.

Olykor elgondolkozom, milyen lenne az élet veled együtt. Milyen jótanácsokat adnál és hogyan vígasztalnál a szomorú pillanatokban.
Tudod félek. Félek, mert úgy nőttem fel, hogy nem voltál ott velünk és ugyan féltve őrzöm az emlékedet, de egyre halványulsz. Hiszen nem is ismerhettelek igazán és ez fáj. 

A mai napig emlékszem az utolsó napon reggel elindultam az iskolába és elköszöntem tőled. Elmondtam hogy mennyire szeretlek, mint ahogy abban az időben minden nap. Te is elmondtad, majd azt kérted vigyázzak magamra és biztosítottál afelől, hogy amikor hazaérek te még ott leszel. Nem voltál. Ugyan elköszöntem tőled, de nem érzem úgy, hogy ez elég lett volna. Sosem lenne elég, mert ennek nem így kellett volna történnie. De ez történt. Szóval most írom ezt a hülye levelet és potyognak a könnyeim, de már nem is tudom, hogy miért...

Ja... Szóval így ez van velem és próbálok előre felé nézni, de nem mindig megy.

Hiányzol,
Huncutka

2020.05.12 (kedd)