Apa

Régebben gyűlöltelek.
Gyűlöltelek, mert elhagytál minket, pedig én mindennél jobban szerettelek.
Mert felnőtté kellett válnom 8 évesen,
Mert miattad láttam anyát gyengének, és én is bármelyik pillanatban képes voltam elsírni magam, és ezért én is gyenge és kiszolgáltatott voltam.
Mert elvetted a felhőtlen gyerekkoromat, és meg kellett tanulnom milyen kemény az élet.
Mert a suliban romlottak a jegyeim, hiszen csak rád tudtam gondolni,
Mert folyton az járt a fejemben, hogy mi lett volna ha
Mert minden sokkal nehezebb lett,
Mert nélkülöznünk kellett egy csomó mindent
Mert az életembe egy sokkal silányabb változatod érkezett
Mert szürkévé tetted az életet, és semmi sem volt rendben
Mert nem voltál ott a fontos pillanatokban
Mert az űrt nem tudtam mivel lehetne kitölteni
Mert mostmár hozzád is járhattunk a temetőbe.

Bármekkora klisé is, de az idő tényleg minden sebet begyógyít, mert bármennyire groteszkül hangzik is köszönöm. Köszönöm, hogy meghaltál.
Köszönöm, mert az életem gyökerei nem lennének, ha maradtál volna,
Mert miattad egy új városba költöztünk, és új embereket ismerhettem meg, akik formálták az egyéniségemet,
Mert sosem választottam volna azt a gimnáziumot amibe jártam.
Mert egy jobb életet biztosítottál még a sírból is
Mert sosem tanultam volna meg mit jelent a felelősség
Mert sosem jöttem volna rá ki az igaz barát és ki nem
Mert életem szerelmét nem ismerném
Mert így örökké szerethetlek és nem kell a rólad alkotott képet összetörni
Mert ha maradtál volna más ember lennék, ki tudja milyen... 

Persze, szomorú vagyok miattad, és sajnálom, hogy nem voltál ott életem fontos pillanataiban, de visszagondolva semmin sem változtatnék.

2017. 10. 19 (csütörtök)