estikeszme.gportal.hu
Főmenü
 
Versek 2020-
 
Versek 2015-2019
 
Versek 2011-2014
 
Versek 2008-2010
 
Apa

Apa

Régebben gyűlöltelek.
Gyűlöltelek, mert elhagytál minket, pedig én mindennél jobban szerettelek.
Mert felnőtté kellett válnom 8 évesen,
Mert miattad láttam anyát gyengének, és én is bármelyik pillanatban képes voltam elsírni magam, és ezért én is gyenge és kiszolgáltatott voltam.
Mert elvetted a felhőtlen gyerekkoromat, és meg kellett tanulnom milyen kemény az élet.
Mert a suliban romlottak a jegyeim, hiszen csak rád tudtam gondolni,
Mert folyton az járt a fejemben, hogy mi lett volna ha
Mert minden sokkal nehezebb lett,
Mert nélkülöznünk kellett egy csomó mindent
Mert az életembe egy sokkal silányabb változatod érkezett
Mert szürkévé tetted az életet, és semmi sem volt rendben
Mert nem voltál ott a fontos pillanatokban
Mert az űrt nem tudtam mivel lehetne kitölteni
Mert mostmár hozzád is járhattunk a temetőbe.

Bármekkora klisé is, de az idő tényleg minden sebet begyógyít, mert bármennyire groteszkül hangzik is köszönöm. Köszönöm, hogy meghaltál.
Köszönöm, mert az életem gyökerei nem lennének, ha maradtál volna,
Mert miattad egy új városba költöztünk, és új embereket ismerhettem meg, akik formálták az egyéniségemet,
Mert sosem választottam volna azt a gimnáziumot amibe jártam.
Mert egy jobb életet biztosítottál még a sírból is
Mert sosem tanultam volna meg mit jelent a felelősség
Mert sosem jöttem volna rá ki az igaz barát és ki nem
Mert életem szerelmét nem ismerném
Mert így örökké szerethetlek és nem kell a rólad alkotott képet összetörni
Mert ha maradtál volna más ember lennék, ki tudja milyen... 

Persze, szomorú vagyok miattad, és sajnálom, hogy nem voltál ott életem fontos pillanataiban, de visszagondolva semmin sem változtatnék.

2017. 10. 19 (csütörtök)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Eszmék/ Slamek
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.