Én a világgal szemben

Egy ló ha kell az életéért fut, rohan.
De az emberek ilyen szempontból inkább meghalnak.
Hallatszik a dobogásuk a porban, mocsokban.
De az embernek csak a szívdobogása alig hallhatóan.

Egy ember alattomos, s inkább sosem mutatkozik,
Csakhogy meglegyen a tekintéje, mi könnyen elveszik.
De ettől függetlenül az emberek jók is lehetnek,
Csak ők inkább gonoszak maradnak, minthogy szeressék őket.

Sosem fogom megérteni, miért jobb ha utálnak,
Szerintem az a jó, ha barátságot kínálnak.
De mit ér az én szavam a világgal szemben,
Ha még arra sem vagyok képes, hogy a kutyámat csendre intsem.

Talán egyszer sikerül az én tervem is,
Mi szerint az emberek legyenek kedvesek is!
De ne csak kedvesek, hanem még boldogok,
Mert az élet  csak így teljes, csak ettől forog.

Forog az élet kereke oly gyorsan, oly sebesen,
Hogy csak akkor veszed észre mit tettél, ha már elterjedt;
Elterjedt rólad, hogy mily gonoszat cselekedtél,
S ennek ellenkezőjét visszafordítani... na az lesz nehéz.

Én próbálok jó, s hű lenni, nem úgy mint mások,
Ez lehet az oka, hogy nagyon kevés a jó barátom.
Barátból, haverból, nagyon-nagyon sok van,
De igaz barát csak néha-néha akad.

Örök álmom remélem egyszer beteljesül,
De ilyen nem lesz, ez igaz kétségtelenül!
Azért nem lesz, mert kevés vagyok én ehhez,
Én egyedül a világgal szemben? Oh nem!

2009.05.18.(hétfő)